Menü

Postagalambok

Postagalambok

A postagalambok igen különleges állatok, több száz kilométerről is képesek hazatalálni. Az emberek már évezredek óta tartanak postagalambokat, első említésük Krisztus előtt 776-ból való, ugyanis az első olimpiai játékok egyik győztes atlétája egy galamb lábára kötözött bíbor szalaggal értesítette apját dicső győzelméről. Később a rómaiak Galambpostával továbbították a gladiátorversenyek eredményét is. 

Később Julius Caesar Gallia meghódításánál használt postagalambokat, akik akár napi 1 000 kilométert is megtesznek víz és élelem nélkül. Akkoriban számos hódító és tábornok használt postagalambot portyázásai során.

Később az első világháborúban közel 200 000 galambot vetettek be. Közülük az egyik legismertebb egy Cher Ami nevű galamb, aki francia hadikeresztet is kapott hősies munkájáért. Egyszer az argonne-i erdőben folyó csata idején a fél szemét és fél lábát elvesztve is célba juttatta az üzenetet a címzettnek, ezzel megakadályozva azt, hogy az amerikai csapat a saját katonáira nyisson tüzet. Nem ő volt az egyetlen hős szárnyas a fronton, a Normandiai partraszállás során a kommunikáció minden eszközét egy 32 fős galambcsapat alkotta, ugyanis a katonák nem használhattak rádiót. A merész galambcsapatot Dickin-medállal jutalmazták, ez a legmagasabb kitüntetés, amit egy állat elnyerhet a briteknék. 
A hős galambokra a második világháború idején is számíthatott a katonaság, egy G.I. Joe nevű galamb 20 perc alatt 32 kilométert repült átlőtt szárnnyal, az általa közvetített üzenettel pedig megmentette egy brit zászlóalj életét. A szárnyas eme hősies tettel a londoni polgármester kitüntetését is elnyerte. 
A galambok hadiparban való alkalmazása napjainkban is elterjedt, a francia hadsereg a mai napig tart postagalambokat arra az esetre, ha egy atomtámadás következtében a korszerű hírközlési eszközök már nem alkalmasak használatra. 

De vajon honnan tudják a postagalambok hogy hova kell menni, és hogyan találnak vissza oda, ahonnan elindultak?
Nos, erről időről időre újabb elméletek látnak napvilágot, a legelfogadottabb tézis, hogy a Föld mágnesességére támaszkodó a szaglásra hagyatkozó infrahullámok segítségével történő eligazodást jelölték meg a bámulatos navigációs képesség okának. Ezt az elméletet a Houstoni Egyetem tudósai is vizsgálták. A kísérletben egy elsötétített helységben mesterségesen létesített mágneses mezőbe lépő galambok agyi aktivitását vizsgálták. A vizsgálat során kiderült, hogy a galambok belső fülében található tájékozódásért és egyensúlyért felelős idegsejtek valóban mutattak reakciót a mágneses mező polaritásárak változására, ezzel bizonyítva, hogy a galambok valóban használják a föld mágneses terét a tájékozódáshoz. 
A Pisai és Aucklandi egyetem kutatói szerint azonban a madarak tájékozódásának titka a szaglásban rejlik. Egy kísérletben 48 galambbal dolgoztak együtt, melyek közül 24-nek a szagjelszállító idegeit, míg 24-nek pedig azt az ideget, ami a mágnesesség alapján történő tájékozódásban játszik szerepet.  A kísérlet szerint a mágnesességre érzéketlen egyedek egy napon belül célba értek, míg szaglásukat vesztett társaik eltévedtek. 
A Cornell Egyetem kutatói ismét egy új elmélettel álltak elő, szerintük a galambok infrahullámok segítségével tájékozódnak.  A kísérlet 14 éven át tartott, folyamatosan jegyezve azokat az eseteket, amikor a madarak nem értek célba. Minden ilyen esetnél felmérték a körülményeket és infrahang-méréseket is végeztek, ezek pedig megzavarhatták a hullámokat, ezáltal pedig a szárnyasokat is. 
Bármi is az igazság, az biztos, hogy a postagalambok igazán különleges madarak, a mai napig nem találkoztunk olyan állatokkal, amik felválthatnák ezen nemes szárnyasokat a hírvivésben, pedig egy időben a belgiumi Liege városában még macskákkal is kísérleteztek.

 

A Royalfarmnál komolyan vesszük az állattartást.

Keresés